Az egri Gárdonyi Géza Színház együttese pörgős, rövid, humoros jelenetek füzéréből készített lebilincselő „mobil-fantáziát”. Valamennyi epizód valamilyen formában a kicsi és agresszív masinához kötődik, ami rátelepszik a mindennapjainkra, társas kapcsolatainkra, s szüntelen jelen van mindenütt: színházban, utcán, presszóban, hálószobában. Az előadás a színészek improvizációiból, nyelvi és gesztikus leleményeiből, s Máté Gábor rendező, Sirokay Bori dramaturg, valamint Gazdag Péter irodalmi munkatárs összehangolt team-munkájából jött létre.

Láthatólag nemcsak félszavakból érthették egymást az alkotók, hanem élvezték is a játékot; ennyire összefogott, lendületes és perfektül kivitelezett, magas színvonalú produkció nem is nagyon jöhetett volna létre másképp. Máté nem először vitt színre Egerben színészi improvizáción alapuló előadást, a Hírlap Színház jó előtanulmány lehetett e fergeteges komédiához, ahogy a nyári zsámbéki sorozat is, amelyben hírneves színészosztályának tagjaival hasonló módszerrel hoznak létre évről évre sikeres előadásokat. A Csörgess meg! a frivol elegancia és játékosság, s a szabadon szárnyaló rendezői képzelet jegyében fogant.

Lenyűgöző az egri színészcsapat profizmusa. Mind a tizenhárman (Bányai Miklós, Bozó Andrea, Fenyő Iván, Fekete Györgyi, Görög László, Járó Zsuzsa, Hüse Csaba, Mészáros Sára, Kaszás Gergő, Mészáros Máté, Ötvös András, Schruff Milán, Vajda Milán) számos karaktert formálnak meg, könnyedén libbennek jelenetből jelenetbe. Nemcsak virgoncan mókáznak, önfeledten bolondoznak, hanem érzékenyen csippentik föl és formálják figurákká meg ironikus szituációkká a körülöttük villódzó színes világot. Nem társadalomlélektani mélyfúrásokat végeznek, hanem elegánsan, mulattatóan és mégis érzékletesen fogalmaznak színházzá életérzéseket, hangulatokat, röpke pillanatokat, életszilánkokat a fiatalok viselkedéskultúrájáról, egymás közti érintkezéséről. A mindennapi emberi viszonyrendszerről, amelynek csak egyik apró, ha nem is elhanyagolható mozzanata a mobilos kultúra.

A nyitó képben orvosi rendelő várójában viharzanak ki-be a szereplők. Fejkendős, sorára váró cekkeres néni (Mészáros Sára játssza, empatikusan) küzd kitartóan egy rábízott „biztonsági” mobillal, gondosan följegyzett használati útmutatóval próbálva kiigazodni a billentyűk, kódok, nevek labirintusában, mindhiába. Szerencsére egy fiatalember (Bányai Miklós) segítőleg közbeavatkozik, közvetíteni próbál az asszony s a készülékből recsegő párja, Gyula között. A jelenet óhatatlanul humoros, hisz nemcsak folytonosan félreértik egymást, s félrehallják az üzeneteket, hanem rögtön az is kiderül, nem ugyanazt a nyelvet beszélik.

Egy másik jelenetben három férfi (Görög László, Fenyő Iván, Ötvös András) liftben reked, eredetileg nem ismerik egymást, ám kitartó mobilhívásaikból kiderül, hogy egyikük főnöke a másiknak, aki vehemensen ordítani kezd beosztottjával. A harmadik utazó pedig egy multi képviselője, a leendő nagyfőnök, aki alaposan leteremti az alárendeltjével ordítozó középfőnököt. Aztán hamar egyértelművé válik, hogy mindez csak színjáték, amit a jelenlévők megleckéztetésére talált ki társuk. A hatalmas térből kivágott pici kazettában (díszlettervező: Cziegler Balázs) szorosan egymás mellé zsúfolódott figurák fészkelődése kacagtató, megszólalásaik, telefonba mondott szövegeik, párbeszédeik groteszk fénytörésben mutatkoznak meg. A leleményes szcéna humorforrása, ahogy összezárt alakok fizikai kontaktusba kerülnek egymással. A szituáció némiképp emlékeztet Spiró Koccanásának komikus helyzetére: valakik mobilon kezdenek beszélni egymással, akik történetesen egy légtérben, egymás jól látható közelségében vannak.

A klasszikus komédiai félreértések valóságos enciklopédiáját nyújtja e vérbő, rapzenei betétekkel is feltuningolt revü, néhol a kabarétréfák, máskor a bohózatok felé tágítva a játék horizontját. Mikor egy presszóban ücsörgő pár (Vajda Milán, Járó Zsuzsa) tétován pénzt próbál kölcsönkérni nagymenő barátjuktól (Fenyő Iván), a fiú headseten cseverészik valakivel, ám az áhított összeget, amit többször is kimond, nem az asztalnál ülőknek szánja, hanem a láthatatlan távoli üzletfélnek. Hablatyolnak hát serényen, körbe-karikába, összezördülnek, látszólag kibékülnek, ám a jelenet mégiscsak a kidekázott emberi viszonylatokról szól; lenézésről és fura gőgről, hanyag cinizmusról és futó kiszolgáltatottságról.

Az előadás egybefüggő (bár hullámzó) poénzuhatag, pattannak a szópetárdák, felvillannak komikus miniatűrök. Egy bámészkodó nőci (Bozó Andrea fanyar humorú remeklése) zsibongó pályaudvaron sétál bőröndjét húzva, miközben hallhatóan emelt díjas telefonos erotikus szolgáltatást nyújt valakinek. Fiú és lány szakítani készülnek, mert mindketten máshogy értelmezik az sms-ben elküldött talányos üzenetet: „Szilvásváradra leszállt az est”. Egy csajszinak sosincs térereje; mobilkalózok (Ötvös András, Fenyő Iván) díjcsomagokkal és ígéretekkel zsugázva húznak le egy gyanútlan nőt (Fekete Györgyi). A harsány zsivajgókat barna köpenyes, idős gondnok nézegeti egykedvűen. Kaszás Gergő öregura gyakran átballag a színen vagy telefonálni próbál a falon függő ócska, pénzérmés készüléken: mintha csak egy mélybe süllyedt kor anakronisztikus rekvizituma szemlélné a serény, technicizált golyóbis lakóinak tüsténkedéseit. A rikítóan színes öltözékű figurák nem igazán egyénítettek (jelmeztervező: Kovács Andrea), jobbára egy-egy vígjátéki szituáció fogaskerék-szereplői. Ám a zabolátlan, csillogó epizódok sora mégis képes szatirikusan megjeleníteni az újmódi kommunikáció csapdáit, s az emberi viszonyokban generált finom torzulásokat. Mert hát többek között arról is regél ez a sziporkázóan szellemes cybermese, hogy az ördögi mini-szerkentyű hogyan képes egymástól eltávolítani embereket, nyilvánossá téve intim titkaikat.

Amit látunk, mégis igazi örömszínház. A játék hője kiáramlik a nézőtérre.