Lilly csak ül a régi, megsárgult, de nem megfakult egri fotográfiák kiállításán és mesél. Mesél reményekről, egy egyenes, polgári életútról, majdani férjről, boldogságról. Mesél a valóságról, amibe mint oly sok egri zsidót, őt és családját is belekergette -kényszerítette, -törte a történelem. Rövid egy év leforgása alatt minden, de minden megváltozott. A bizonyosságok, a biztos pontok nem csak bizonytalanná váltak, hanem teljesen eltűntek. Semmivé foszlottak a kényszermunkatáborok, a munkaszolgálat és a lágerek kegyetlen valóságában.
Egerbe a 3500 elhurcolt zsidóból összesen negyvenen tértek haza. Ez az elrettentő szám mégis csak egy adat, mely a történelem kegyetlenségének mennyiségét méri.Weisz – pontosabban azóta – Kertész Lilly azonban a saját személyes sorsát, az általa húszévesen, egyetlen röpke év alatt megélt rettenetet írta meg Mindent felfaltak a lángok című könyvében, mely már születésekor kiáltott azért, hogy színpadon is megmutathassa magát. Hogy szembesítsen bennünket a valósággal.
Ez a nemes feladat, színpadra állítani a művet Blaskó Balázsnak, mint rendezőnek jutott osztályrészül. Az igencsak embert próbáló munkában a kiváló író, Fábri Péter volt segítségére, aki a könyvből valódi színdarabot formált. Sikerült olyan, új, önálló művet, olyan dialógusokat írnia, melyeken kevéssé érződik a prózai alap, mégis megtartja a történetmesélés fonalát. E kiváló dramaturgiai leleményt pedig a rendezőnek úgy sikerült színpadra rakniMagyar Fruzsina dramaturg segítségével, hogy bár az alapmű sem sérült, mégis önálló alkotás született, mely kicsit másként, távolságtartóbban beszél az átélt szörnyűségekről, mint Kertész Lilly a könyvében.
Az idős Kertész Lillyt játszó Saárossy Kinga igazán „csak” mesélő, de erős színpadi jelenléte folyamatosan kíséri és meghatározza az előadás jeleneteit. A fiatal Weisz Lili szerepében Mészáros Sára kifogástalan, visszafogottságában nagyon erősen ható, magával ragadó alakítást nyújt. Rajtuk kívül a játszók nagy része több szerepben is megmutatkozik. Nádasy Erika mindhárom asszony – nagymama, anya, Rózsika – szerepében hiteles,Tunyogi Péter apafigurája hibátlan. Farkas Vera, mint unoka vagy húg egyaránt kedves színfoltja a produkciónak.Dimanopulu Afrodité, Balogh András, Várhelyi Dénes,Szabó Emília és Lisztócki Péter kiválóan oldják meg a több szerepből adódó nehézségeket. Ivádi Erika különösen a haldokló Giziként remekel.
A helyszínül és játéktérül szolgáló, Pilisy Elemérfényképgyűjteményén alapuló kiállítás paravánjai és az azokon látható képek, épületek igazi, működő játéktérként veszik körül a játszókat. Székely László díszlettervező hagyja, hogy önállóan éljenek az eredeti fotók, csalafintán legfeljebb egy-egy helyen ad külön hangsúlyt nekik. Mint például a ma már rég nem létező, hajdan gyönyörű egri zsinagóga az egyik képen nagyobbnak, uralkodóbbnak tűnik a város Dachlandschaftja, tetőrengetege fölött, mint volt hajdan.
Ha lefele mennek, fogják meg erősen egymás kezét…
Jánoskúti Márta jelmeztervező olyan ruhákat álmodott, melyek végig képesek kísérni azokat, akik több alakban is színre lépnek. Jó stílusérzékkel kissé megbolondítva az öltözeteket ez sikerült is. Talán egyetlen jelenet kivétel ez alól. Ekkor Tunyogi Péter most mint csősz ugyanabban a jól szabott öltönyben jelenik meg, s vonja felelősségre a szőlőt szemezgető lányokat, melyben annakidején elhurcolták, mint Lili apját. Mégis talán ez a legerősebb jelenete az előadásnak. Amikor ugyanis kiderül, hogy a lányok a haláltáborból értek haza, csak ennyit mond: Ez itten, ahunnan magok szedtek – borszőlő. Ott föntebb van a finom, édes csemegeszőlő. Aztán magukra vigyázzanak. Ha lefele mennek, fogják meg erősen egymás kezét…
S ekkor már nem számít, hogy öltöny, vagy gumicsizma. A szavak és a játszók ereje magával ragad, s előkerül egy-egy zsebkendő is a nézőtéren…
Az hogy minden, az elhurcolás, a kerecsendi munkatábor, a vagon, az auschwitzi vagy a bergen-belseni láger, Bréma városa és persze Eger is ezen paravánok közt jelenik meg, egyfajta távolságot ad, megóv attól, hogy elrettenjen a néző. A végletekig leegyszerűsített díszletek közt azonban annál erőteljesebben koppannak, dörrennek, a szavak, dübörög az érzelem. A rendezőnek láthatóan éppen ez volt a szándéka, hogy egy kis távolságot teremtsen a valós történések és a jelen közt. Ezáltal azt is eléri, hogy a szavak, Lilly kegyetlenül őszinte szavai mögött felsejlik egyfajta belenyugvás, s elő- előbukkan a megbocsátás zöld hajtása is a lágerek embertelenségének amúgy fagyosan sötét ágai közül.