2011. március 4.
Fölbomlott a rend
Interjú Blaskó Balázzsal
 |
Blaskó Balázs váltotta Csizmadia Tibort az Egri Gárdonyi Géza Színház élén, február elején. A társulatból többen elmennek, mert nem kívánnak részt venni a meghirdetett 180 fokos fordulatban. A történtekről, a pályázatáról és a terveiről beszélgettünk az új direktorral.
- Mióta készül az igazgatásra?
Blaskó Balázs: Talán kódolva volt, hogy színészi pályám vége felé egy alkotóközösséget fogok irányítani. Hosszú út vezetett idáig. Tizenhat éve alakítottam meg művész barátaimmal az Agria Nyári Játékok Kulturális Közhasznú Kft.-t, amely az Egri Nyári Játékokat újraindította. Akkor kezdtem el a színházi munkával kapcsolatos szervezést, az anyagi, és elméleti iránymutatást tanulni. Hozzátett a tapasztalatokhoz, hogy 1996 és 1999 között Eger rendezvényigazgatója lettem, feladatkörömbe tartozott a megyeszékhely kulturális programjainak rendezése, a kulturális –idegenforgalmi rendezvények szervezése, koordinálása.
Nagyon fontos számomra a kötődés. Hangsúlyozom, nem akármelyik színház vezetését pályáztam meg, hanem azt, amelyikhez tartozom.
- Erre öt évvel ezelőtt is alkalma nyílt volna...
Blaskó Balázs: Akkor még nem voltam elég felkészült.
- A pályázatában például azt mondja: „ez a színház siket, de nagyon hangos". Erős indulat és kemény kritika fogalmazódik meg benne az elmúlt időszakkal kapcsolatban.
Ez hogy érett meg Önben?
Blaskó Balázs: Az indulat az ösztönvilág felé mutat, a kritika inkább elméleti. Összegzésnek, legfeljebb „ellenpályázatnak" nevezném azt, amit leírtam, valamint kiegészítésként elmondtam a különböző bizottságok előtt. A színház 25 éves történetét kellett felgöngyölítenem ahhoz, hogy megfogalmazhassam a céljaimat, s azt az irányt, amit CsizmadiaTiborhoz képest követni akarok. Az elmúlt három év tendenciáit bíráltam erősen Tibor 2. ciklusából. Ő, a megyei vezetés előjelének megváltozásával feleslegesnek ítélte, hogy pályázzon, számomra viszont ezzel megnyílt egy lehetőség.
Megpróbáltam hidat alkotni az ő periódusa fölött és visszanyúlni az egri színház kezdeti időszakához, amely a legértékesebb számomra. 1988 óta vagyunk tagjai az egri Gárdonyi Géza Színháznak feleségemmel együtt, akit hazahúzott a szíve. Nekem sem volt ismeretlen a város. Egyrészt édesapám révén, aki húsz évig vezette festőművész-tanárként a főiskola rajz tanszékét, másrészt sokat vendégeskedtem itt abban az egy évben, amit a miskolci társulatnál töltöttem. Hűséges típus vagyok minden szempontból.
- Második alkalommal pályázik...
Blaskó Balázs: Igen, indultam 1990-ben, a rendszerváltás után először kiírt igazgatói pályázaton, a veszprémi színház igazgatói székéért. Ott alapítottam családot, s közelséget éreztem az ottani színházhoz. A pályáztatási procedúra közben megélt tapasztalatok alapján aztán tudatosult bennem, hogy politikai döntés születik, hiszen politikai testület csak politikai döntést hozhat. A kultúrpolitika is politika, s az önkormányzatok - szerencsés esetben a szakmai kuratóriummal egyetértve - meghatározzák az intézmény sorsát. Ez a valóság. Egyébként a veszprémi pályáztatás történéseit összefoglalja egy könyv is, a címe: Szokatlan szerepben. Többek közt kiderül belőle, hogy a végül nyertes Vándorfi Lászlót minden szakmai fórum hátulra sorolta.
Csizmadia Tibort sem támogatta a szakmai kuratórium, amikor 2001 –ben először kinevezték Egerbe, a pályázók társulat előtti meghallgatása után pedig a nyolcvan - kilencven jelenlévőtől 1 szavazatot kapott. Ennek ellenére lett igazgató. 2006-ban rajta kívül egyetlen pályázó volt: Kaszás Géza - de ő nem felelt meg a kiírásnak, tehát akkor egyből egyet választott a közgyűlés.
Az én pályázatomat a 9 tagú szakmai kuratórium 8 igen, 1 tartózkodás mellett támogatta. Ezért sem értem azokat az övön aluli célzásokat, amelyek a politikai irányultságomat érik.
- Biztos lehetett abban, hogy megválasztják?
Blaskó Balázs: Egyáltalán nem. De, amikor kiderült, kik pályáznak, már feltételeztem, hogy világlátásom és tapasztalataim révén meggyőzőbb lehetek.
- Pályázatában többször szót ejt arról, hogy Ön szerint létezik egy "úgynevezett szakma". Megemlíti, hogy Csizmadia Tibor első rendezése a Diótörő című zenés játék volt, ami Webber: Macskák c. világhírű musical-ének budapesti sikerén felbuzdulva íródott, a "kaposvári zseniketrecben". Miért használja ezeket a kifejezéseket?
Blaskó Balázs: A kaposvári számított a „bezzeg színháznak". Ma is etalonként kezeli az a kör, amelyet én „úgynevezett szakmának" hívok, amely önmagáról állítja, hogy egyedül ő képviseli a szakmaiságot, amely megítéli, ki a színész, ki a rendező, mi a színház, meghatározni véli az elméleti és eszmei mezsgyéket.
- Kiket ért „ún. szakma" alatt? Hogy érti ezt?
Blaskó Balázs: Azt gondolom, sokkal tágabb a szakmánk annál, mint ami ma a Magyar Színházi Társaságot jelenti, vagy azoknak a kritikusoknak a zömét, akik például a Színház című folyóirathoz vagy a Kritikusok Céhéhez kötődnek. Más utak is léteznek, mint amelyeken ők járnak.
- Milyen utakat lát?
Blaskó Balázs: Figyelem az utóbbi évek merítését, azokat a szakmai megnyilvánulásokat, amelyeknek kizárólagossággal ad teret a színház világával foglalkozó lapok zöme. Azt érzékelem, hogy olyan elképzelésrendszer vált meghatározóvá, ami szabadelvűséget és szabadosságot sugároz. A klasszikus, konzervatív értékek mára „polgárpukkasztónak" számítanak, irritálják ezt a fajta szakmaiságot. A közönség valódi igényeinek feltérképezését és szolgálatát célzó törekvések, vezetői attitűdök zavarják a kaposvári etalonból kinőtt, „úgynevezett szakmát".
- Azt írta: „az ún. szakma áradozik, a néző távozik". Ez az, amit Egerben tapasztal. Mi alapján von le következtetéseket?
Blaskó Balázs: Csökkent a nézőszám az utóbbi két-három évben - és sajnos nem egyszer előfordult, hogy a magukat kizárólagosan szakmainak hirdetőktől kiemelten jó kritikát kapott előadásokról a nézők tömegesen távoztak.
Hozzáteszem, az elmúlt tíz évnek vannak letagadhatatlan értékei, például a Valahol Európában, vagy a Csizmadia Tibor által rendezett Othello Gyulaházán, illetve a Radoslav Milenkovic által színpadra vitt előadások, vagy Szegvári Menyhért korai munkái. Aztán meg ehhez az időszakhoz kötődnek az én rendezéseim is. Szándékom szerint klasszikus, konzervatív értékek felé ható, modern formanyelvet használó előadások.
- A Hír TV-nek azt mondta, a színpadról érzi a nézők negatív véleményét. Ötvös András pedig több ízben arról számolt be, hogy rengeteg pozitív visszajelzést kapott.
Blaskó Balázs: Egerben mindig is híresen jó, színházát szerető közönség volt. Nagyon rossz egy ideje üres széksorokat látni. Ötvös András biztosan más emberekkel találkozik, mint én. Az ő igényeiket egy budapesti atelier színház tudja igazán kiszolgálni, de Egerben népszínházra van szükség.
- A mostani Gárdonyi Géza Színház nem az?
Blaskó Balázs: Alapvetően nem. Ezt a statisztikák is bizonyítják. A nézőtéri felügyelő írja, hányan vettek jegyet, bérletet, mennyien álltak föl és mentek haza. Úgy érzem, legtöbbször kongó, érzelemmentes térben játszunk pillérelőadásoknak szánt darabokat.
- Játszanak zenéset is, a Maya például a POSZT-on is szerepelt.
Blaskó Balázs: A Maya nem volt Egerbe való. Évente egy zenés produkció színre vitelét engedik meg az anyagi lehetőségeink. Ilyen helyzetben az elvárásokhoz közelebb álló megjelenítést igényel a közönség. Nem szabad visszaélni a nézők jóindulatával, ők előítélet nélkül érkeznek a színházba, azt várják, hogy manipuláció nélkül, a legjobb feldolgozásban kapják azt a műfajt, amelyből előadást választanak.
- Miben lát manipulációt?
Blaskó Balázs: Az esztétikai minőség megfogalmazásában. Nem elegendő a közönséggel való kapcsolattartás szempontjából, ha egy rendezőt az köt le, hogy a maga oeuvre-jében milyen szerepet fog betölteni az előadás. A nagyszínpad nem a kísérletek helye, amelyek jelentőségét és létjogosultságát egyébként elismerem.
- Azt mondja, „magyar évadot" tervez. Ez egy irányba mutat, kizárhatja a kísérleteket, például kortárs táncelőadásokat.
Blaskó Balázs: A magyar színházi és drámairodalmi értékekből táplálkozunk, ezért kötelességünk ápolni. Ehhez mérten szeretném magamat, mint színházteremtőt meghatározni. Beszéljünk a tánctagozatról. A léte megkérdőjelezhetetlen. Objektív tény, hogy tizenegy tánctagozathoz tartozó státuszunk van, szubjektív lehetőség, hogy ezt kik töltik be. A mindenkori vezető ízlésbeli elvárásokkal léphet fel. Én közérthetőbb jelrendszert, más asszociációs pályákat érintő mozgáskultúrát várok. Szeretnék pl. Bartók Béla-Balázs Béla egyfelvonásosokat látni, a Fából faragott királyfit, a Csodálatos mandarint, a Kékszakállú herceg várát. Erről a mostani és a leendő vezetővel is egyeztettem.
- Tehát Barta Dóra nem marad?
Blaskó Balázs: Maradhat és maradnia is kell, ha csak másként nem dönt, hiszen a szerződése 2013-ig szól. Én arról döntök, hogy visszavonom-e a vezetői megbízatását. Szeretnék változást.
- A társulat egy része nem támogatja a 180 fokos fordulatot. Többen megfogalmazták, olyan, mintha két társulat létezne egymás mellett. Ön pedig azt írta a pályázatában, hogy Csizmadia érkezésével a hajdani erős társulat statiszta szerepre kényszerült.
Blaskó Balázs: 2001-ben, Tibor megjelenésével egyfajta viszonyulás is megjelent. Előtte Caligulát, Lucifert, Harpagont játszottam, de akkor azt kérdezte tőlem, nem akarok-e inkább rendezni. Két év múlva jöttem rá, mi állt e mögött, hiszen nemigen használt, mint színészt. Azóta rendezek, ezért hálás vagyok. Viszont a generációs társainak nem adott ilyen lehetőséget sem. Szélnek eresztette a határon túlról ide szerződött kollegákat. Főiskolásokat, budapesti színészeket hozott. Ez nem volt baj. A baj akkor kezdődött, amikor rendre köztük osztották ki az idősebb szerepeket is. Ez bizonyította számunkra, hogy a „divide et impera" elve uralkodik. Tibor első riportjaiból is látszik, úgy gondolta, a maradó színészek csoportja púp a háton.
A miskolci színházzal való összevonás után újra önállóvá váló egri társulat alapjait annak idején az első igazgató, Gali László alakította ki. Ebbe az alapba épített be friss erőket utódja, Beke Sándor. Ehhez a korszakhoz kötődik többek között a Tizenkét dühös ember nagysikerű előadása. A darabban szereplő tizenkét férfi még mindig tag és egyre éhesebb. Feladatom az is, hogy rehabilitáljam őket és a fiatalokat beépítsem közéjük. Az idősebbek művészi és emberi példát tudnak nyújtani.
- Pályázatában erősen bírálta a mostani fiatalokat is. Úgy fogalmazott, hogy „gőgösek".
Blaskó Balázs: Meg úgy is, hogy képességesek, s az erejüket még meghaladó feladatokban fuldokoltak. Eredendően nem az ő hibájuk volt.
Fölbomlott a rend. Átkiabáltak a fejünk fölött, nem mutatkoztak be. Úgy tűnt, az egyetemen nem csak a beszédtanítás, a megfelelő mozgásoktatás hiányzik, de a szakmai illemtan is. Aztán meg nem hangozhat el rendezői instrukcióként az, hogy „játssz összevissza", vagy „olyan jó civil a hangod", mert ettől megzavarodik egy fiatal.
Alapvető, hogy a nézőtéren effektív és átvitt értelemben is értsék, ami a színpadon zajlik. S nem fordulhat elő, hogy egy előadás kicsengése: „Éljetek, vagy haljatok meg!" Ezt nehéz hazavinni. Ha van olyan szakma, amelyiknek ez tetszik, akkor én szeretném építeni azt a szakmát, amelyiknek ez nem tetszik. Ezzel nem állok egyedül abban az erősödő, izmosodó körben, amelyhez egyre többen csatlakoznak: a Magyar Teátrumi Társaságban.
- Önhöz hányan csatlakoznak most a társulatból? Úgy tudom, volt, aki már a Csizmadia Tibort búcsúztató társulati ülésen is felállt.
Blaskó Balázs: Ez valamilyen szinten érthető. Nekik is felajánlottam az együttműködést, de már előre nem fogadták el. Szerintem előbb meg kellett volna kóstolni azt, amit kínálok. A színésznek az a feladata, hogy többféle színházi nyelven tanuljon meg szólni a közönséghez - hiszen ez, amellett, hogy hivatás, egy mesterség is.
- Színésztársai ismerik Önt, ezért tudhatják, mire számíthatnak.
Blaskó Balázs: Nem hiszem, hogy rossz emléket őriznek rólam a közös társulati létből. S nem csak azokra gondolok, akikkel a „hőskorban" itt újrakezdtük. Ötvös András például többször jelezte, hogy impulzusokat kapott tőlem, s ennek örültem. Most a beszélgetés lehetőségét is megtagadta.
De nem csak én fogok rendezni, hanem például Beke Sándor, Csiszár Imre, Dér András, Radoslav Milenkovic, Moravetz Levente is.
- Sokan elmennek...
Blaskó Balázs: Nem sokan.
- Bányai Miklós, Görög Laci, Kaszás Gergő, Ötvös András, Szabó Emília, Vajda Milán, talán Járó Zsuzsa, Schruff Milán, Hüse Csaba, Mészáros Sára?
Blaskó Balázs: Bányai Miki hosszabb idő óta Mexikóban él, Görög Laci, akit kiváló színésznek tartok, s vállalkozói szerződéssel játszott Egerben, nem akart leülni beszélgetni, Kaszás elmondta, mindenképpen ment volna, mivel Csizmadia nem pályázott. Járó Zsuzsa és Mészáros Sára anyai örömök elé néz, Schruff Milán nem válaszolt még, Hüse Csaba marad, Ötvös András, Szabó Emi, Vajda Milán megy.
- A pályázatában és most is megfogalmazta, mennyire fontosnak tartja a nézőhöz való viszonyt, mégis azt írta: „őrizni kell a titkot, nem leleplezni". Ez mit jelent?
Blaskó Balázs: Nem kívánom szervezetten behozni a nézőket a színfalak mögé. Viszont indítunk egy Iskola a színházban, színház az iskolában című programot. Fesztiválokra szívesen megyünk majd, de nem kívánok helyi fesztiválokat erőszakolni, amelyek akadályozzák a bérletes előadások lebonyolítását. Előfordult, hogy az, aki hat előadásra szóló bérletet váltott, október és november elején kapott egy-egy bemutatót, majd hármat májusban. Ezt elkerülném.
- A pályázatában Jágó szindrómáról is beszél. Hogy a XIX. században egy az előadást túlságosan átélő néző erkölcsi felháborodásában lelőtte a Jágót játszó színészt Bostonban. A '70-es években pedig - a Huszti Péter által egyébként modern színészi eszközökkel, kirobbanó művészi formában alakított - Jágónak drukkoltak az emberek a Madáchban. S Ön szerint talán ezzel a bemutatóval indult el a kiüresedés , az értékvesztés irányába a színház. Vagyis: mára az erkölcs megfordult teljesen. Miért fogalmazta meg ezt?
Blaskó Balázs: Úgy látom, helyre kell állítani a becsület becsületét, hogy ne az álnokoskodás, a gerinctelenség legyen a követendő példa. Ameddig az az elvárás, hogy a nagyformátumú személyiség, Othello bukását tervszerűen előmozdító Jágóval szimpatizáljon a néző, addig a társadalom sem tud előrelépni. Amíg Othellot szerencsétlen baleknak, lúzernek állítják be, Jágót pedig követendő példának, addig nincs rend. Az értékek kiegyenlítődésére törekszem, az előre megfontolt szándékú rosszindulat, az ügyeskedés piedesztálra helyezését nem tartom követendő útnak. Mást szeretnék sugározni.
Blaskó Balázs: Talán kódolva volt, hogy színészi pályám vége felé egy alkotóközösséget fogok irányítani. Hosszú út vezetett idáig. Tizenhat éve alakítottam meg művész barátaimmal az Agria Nyári Játékok Kulturális Közhasznú Kft.-t, amely az Egri Nyári Játékokat újraindította. Akkor kezdtem el a színházi munkával kapcsolatos szervezést, az anyagi, és elméleti iránymutatást tanulni. Hozzátett a tapasztalatokhoz, hogy 1996 és 1999 között Eger rendezvényigazgatója lettem, feladatkörömbe tartozott a megyeszékhely kulturális programjainak rendezése, a kulturális –idegenforgalmi rendezvények szervezése, koordinálása.
Nagyon fontos számomra a kötődés. Hangsúlyozom, nem akármelyik színház vezetését pályáztam meg, hanem azt, amelyikhez tartozom.
- Erre öt évvel ezelőtt is alkalma nyílt volna...
Blaskó Balázs: Akkor még nem voltam elég felkészült.
- A pályázatában például azt mondja: „ez a színház siket, de nagyon hangos". Erős indulat és kemény kritika fogalmazódik meg benne az elmúlt időszakkal kapcsolatban.
Ez hogy érett meg Önben?
Blaskó Balázs: Az indulat az ösztönvilág felé mutat, a kritika inkább elméleti. Összegzésnek, legfeljebb „ellenpályázatnak" nevezném azt, amit leírtam, valamint kiegészítésként elmondtam a különböző bizottságok előtt. A színház 25 éves történetét kellett felgöngyölítenem ahhoz, hogy megfogalmazhassam a céljaimat, s azt az irányt, amit CsizmadiaTiborhoz képest követni akarok. Az elmúlt három év tendenciáit bíráltam erősen Tibor 2. ciklusából. Ő, a megyei vezetés előjelének megváltozásával feleslegesnek ítélte, hogy pályázzon, számomra viszont ezzel megnyílt egy lehetőség.
Megpróbáltam hidat alkotni az ő periódusa fölött és visszanyúlni az egri színház kezdeti időszakához, amely a legértékesebb számomra. 1988 óta vagyunk tagjai az egri Gárdonyi Géza Színháznak feleségemmel együtt, akit hazahúzott a szíve. Nekem sem volt ismeretlen a város. Egyrészt édesapám révén, aki húsz évig vezette festőművész-tanárként a főiskola rajz tanszékét, másrészt sokat vendégeskedtem itt abban az egy évben, amit a miskolci társulatnál töltöttem. Hűséges típus vagyok minden szempontból.
- Második alkalommal pályázik...
Blaskó Balázs: Igen, indultam 1990-ben, a rendszerváltás után először kiírt igazgatói pályázaton, a veszprémi színház igazgatói székéért. Ott alapítottam családot, s közelséget éreztem az ottani színházhoz. A pályáztatási procedúra közben megélt tapasztalatok alapján aztán tudatosult bennem, hogy politikai döntés születik, hiszen politikai testület csak politikai döntést hozhat. A kultúrpolitika is politika, s az önkormányzatok - szerencsés esetben a szakmai kuratóriummal egyetértve - meghatározzák az intézmény sorsát. Ez a valóság. Egyébként a veszprémi pályáztatás történéseit összefoglalja egy könyv is, a címe: Szokatlan szerepben. Többek közt kiderül belőle, hogy a végül nyertes Vándorfi Lászlót minden szakmai fórum hátulra sorolta.
Csizmadia Tibort sem támogatta a szakmai kuratórium, amikor 2001 –ben először kinevezték Egerbe, a pályázók társulat előtti meghallgatása után pedig a nyolcvan - kilencven jelenlévőtől 1 szavazatot kapott. Ennek ellenére lett igazgató. 2006-ban rajta kívül egyetlen pályázó volt: Kaszás Géza - de ő nem felelt meg a kiírásnak, tehát akkor egyből egyet választott a közgyűlés.
Az én pályázatomat a 9 tagú szakmai kuratórium 8 igen, 1 tartózkodás mellett támogatta. Ezért sem értem azokat az övön aluli célzásokat, amelyek a politikai irányultságomat érik.
- Biztos lehetett abban, hogy megválasztják?
Blaskó Balázs: Egyáltalán nem. De, amikor kiderült, kik pályáznak, már feltételeztem, hogy világlátásom és tapasztalataim révén meggyőzőbb lehetek.
- Pályázatában többször szót ejt arról, hogy Ön szerint létezik egy "úgynevezett szakma". Megemlíti, hogy Csizmadia Tibor első rendezése a Diótörő című zenés játék volt, ami Webber: Macskák c. világhírű musical-ének budapesti sikerén felbuzdulva íródott, a "kaposvári zseniketrecben". Miért használja ezeket a kifejezéseket?
Blaskó Balázs: A kaposvári számított a „bezzeg színháznak". Ma is etalonként kezeli az a kör, amelyet én „úgynevezett szakmának" hívok, amely önmagáról állítja, hogy egyedül ő képviseli a szakmaiságot, amely megítéli, ki a színész, ki a rendező, mi a színház, meghatározni véli az elméleti és eszmei mezsgyéket.
- Kiket ért „ún. szakma" alatt? Hogy érti ezt?
Blaskó Balázs: Azt gondolom, sokkal tágabb a szakmánk annál, mint ami ma a Magyar Színházi Társaságot jelenti, vagy azoknak a kritikusoknak a zömét, akik például a Színház című folyóirathoz vagy a Kritikusok Céhéhez kötődnek. Más utak is léteznek, mint amelyeken ők járnak.
- Milyen utakat lát?
Blaskó Balázs: Figyelem az utóbbi évek merítését, azokat a szakmai megnyilvánulásokat, amelyeknek kizárólagossággal ad teret a színház világával foglalkozó lapok zöme. Azt érzékelem, hogy olyan elképzelésrendszer vált meghatározóvá, ami szabadelvűséget és szabadosságot sugároz. A klasszikus, konzervatív értékek mára „polgárpukkasztónak" számítanak, irritálják ezt a fajta szakmaiságot. A közönség valódi igényeinek feltérképezését és szolgálatát célzó törekvések, vezetői attitűdök zavarják a kaposvári etalonból kinőtt, „úgynevezett szakmát".
- Azt írta: „az ún. szakma áradozik, a néző távozik". Ez az, amit Egerben tapasztal. Mi alapján von le következtetéseket?
Blaskó Balázs: Csökkent a nézőszám az utóbbi két-három évben - és sajnos nem egyszer előfordult, hogy a magukat kizárólagosan szakmainak hirdetőktől kiemelten jó kritikát kapott előadásokról a nézők tömegesen távoztak.
Hozzáteszem, az elmúlt tíz évnek vannak letagadhatatlan értékei, például a Valahol Európában, vagy a Csizmadia Tibor által rendezett Othello Gyulaházán, illetve a Radoslav Milenkovic által színpadra vitt előadások, vagy Szegvári Menyhért korai munkái. Aztán meg ehhez az időszakhoz kötődnek az én rendezéseim is. Szándékom szerint klasszikus, konzervatív értékek felé ható, modern formanyelvet használó előadások.
- A Hír TV-nek azt mondta, a színpadról érzi a nézők negatív véleményét. Ötvös András pedig több ízben arról számolt be, hogy rengeteg pozitív visszajelzést kapott.
Blaskó Balázs: Egerben mindig is híresen jó, színházát szerető közönség volt. Nagyon rossz egy ideje üres széksorokat látni. Ötvös András biztosan más emberekkel találkozik, mint én. Az ő igényeiket egy budapesti atelier színház tudja igazán kiszolgálni, de Egerben népszínházra van szükség.
- A mostani Gárdonyi Géza Színház nem az?
Blaskó Balázs: Alapvetően nem. Ezt a statisztikák is bizonyítják. A nézőtéri felügyelő írja, hányan vettek jegyet, bérletet, mennyien álltak föl és mentek haza. Úgy érzem, legtöbbször kongó, érzelemmentes térben játszunk pillérelőadásoknak szánt darabokat.
- Játszanak zenéset is, a Maya például a POSZT-on is szerepelt.
Blaskó Balázs: A Maya nem volt Egerbe való. Évente egy zenés produkció színre vitelét engedik meg az anyagi lehetőségeink. Ilyen helyzetben az elvárásokhoz közelebb álló megjelenítést igényel a közönség. Nem szabad visszaélni a nézők jóindulatával, ők előítélet nélkül érkeznek a színházba, azt várják, hogy manipuláció nélkül, a legjobb feldolgozásban kapják azt a műfajt, amelyből előadást választanak.
- Miben lát manipulációt?
Blaskó Balázs: Az esztétikai minőség megfogalmazásában. Nem elegendő a közönséggel való kapcsolattartás szempontjából, ha egy rendezőt az köt le, hogy a maga oeuvre-jében milyen szerepet fog betölteni az előadás. A nagyszínpad nem a kísérletek helye, amelyek jelentőségét és létjogosultságát egyébként elismerem.
- Azt mondja, „magyar évadot" tervez. Ez egy irányba mutat, kizárhatja a kísérleteket, például kortárs táncelőadásokat.
Blaskó Balázs: A magyar színházi és drámairodalmi értékekből táplálkozunk, ezért kötelességünk ápolni. Ehhez mérten szeretném magamat, mint színházteremtőt meghatározni. Beszéljünk a tánctagozatról. A léte megkérdőjelezhetetlen. Objektív tény, hogy tizenegy tánctagozathoz tartozó státuszunk van, szubjektív lehetőség, hogy ezt kik töltik be. A mindenkori vezető ízlésbeli elvárásokkal léphet fel. Én közérthetőbb jelrendszert, más asszociációs pályákat érintő mozgáskultúrát várok. Szeretnék pl. Bartók Béla-Balázs Béla egyfelvonásosokat látni, a Fából faragott királyfit, a Csodálatos mandarint, a Kékszakállú herceg várát. Erről a mostani és a leendő vezetővel is egyeztettem.
- Tehát Barta Dóra nem marad?
Blaskó Balázs: Maradhat és maradnia is kell, ha csak másként nem dönt, hiszen a szerződése 2013-ig szól. Én arról döntök, hogy visszavonom-e a vezetői megbízatását. Szeretnék változást.
- A társulat egy része nem támogatja a 180 fokos fordulatot. Többen megfogalmazták, olyan, mintha két társulat létezne egymás mellett. Ön pedig azt írta a pályázatában, hogy Csizmadia érkezésével a hajdani erős társulat statiszta szerepre kényszerült.
Blaskó Balázs: 2001-ben, Tibor megjelenésével egyfajta viszonyulás is megjelent. Előtte Caligulát, Lucifert, Harpagont játszottam, de akkor azt kérdezte tőlem, nem akarok-e inkább rendezni. Két év múlva jöttem rá, mi állt e mögött, hiszen nemigen használt, mint színészt. Azóta rendezek, ezért hálás vagyok. Viszont a generációs társainak nem adott ilyen lehetőséget sem. Szélnek eresztette a határon túlról ide szerződött kollegákat. Főiskolásokat, budapesti színészeket hozott. Ez nem volt baj. A baj akkor kezdődött, amikor rendre köztük osztották ki az idősebb szerepeket is. Ez bizonyította számunkra, hogy a „divide et impera" elve uralkodik. Tibor első riportjaiból is látszik, úgy gondolta, a maradó színészek csoportja púp a háton.
A miskolci színházzal való összevonás után újra önállóvá váló egri társulat alapjait annak idején az első igazgató, Gali László alakította ki. Ebbe az alapba épített be friss erőket utódja, Beke Sándor. Ehhez a korszakhoz kötődik többek között a Tizenkét dühös ember nagysikerű előadása. A darabban szereplő tizenkét férfi még mindig tag és egyre éhesebb. Feladatom az is, hogy rehabilitáljam őket és a fiatalokat beépítsem közéjük. Az idősebbek művészi és emberi példát tudnak nyújtani.
- Pályázatában erősen bírálta a mostani fiatalokat is. Úgy fogalmazott, hogy „gőgösek".
Blaskó Balázs: Meg úgy is, hogy képességesek, s az erejüket még meghaladó feladatokban fuldokoltak. Eredendően nem az ő hibájuk volt.
Fölbomlott a rend. Átkiabáltak a fejünk fölött, nem mutatkoztak be. Úgy tűnt, az egyetemen nem csak a beszédtanítás, a megfelelő mozgásoktatás hiányzik, de a szakmai illemtan is. Aztán meg nem hangozhat el rendezői instrukcióként az, hogy „játssz összevissza", vagy „olyan jó civil a hangod", mert ettől megzavarodik egy fiatal.
Alapvető, hogy a nézőtéren effektív és átvitt értelemben is értsék, ami a színpadon zajlik. S nem fordulhat elő, hogy egy előadás kicsengése: „Éljetek, vagy haljatok meg!" Ezt nehéz hazavinni. Ha van olyan szakma, amelyiknek ez tetszik, akkor én szeretném építeni azt a szakmát, amelyiknek ez nem tetszik. Ezzel nem állok egyedül abban az erősödő, izmosodó körben, amelyhez egyre többen csatlakoznak: a Magyar Teátrumi Társaságban.
- Önhöz hányan csatlakoznak most a társulatból? Úgy tudom, volt, aki már a Csizmadia Tibort búcsúztató társulati ülésen is felállt.
Blaskó Balázs: Ez valamilyen szinten érthető. Nekik is felajánlottam az együttműködést, de már előre nem fogadták el. Szerintem előbb meg kellett volna kóstolni azt, amit kínálok. A színésznek az a feladata, hogy többféle színházi nyelven tanuljon meg szólni a közönséghez - hiszen ez, amellett, hogy hivatás, egy mesterség is.
- Színésztársai ismerik Önt, ezért tudhatják, mire számíthatnak.
Blaskó Balázs: Nem hiszem, hogy rossz emléket őriznek rólam a közös társulati létből. S nem csak azokra gondolok, akikkel a „hőskorban" itt újrakezdtük. Ötvös András például többször jelezte, hogy impulzusokat kapott tőlem, s ennek örültem. Most a beszélgetés lehetőségét is megtagadta.
De nem csak én fogok rendezni, hanem például Beke Sándor, Csiszár Imre, Dér András, Radoslav Milenkovic, Moravetz Levente is.
- Sokan elmennek...
Blaskó Balázs: Nem sokan.
- Bányai Miklós, Görög Laci, Kaszás Gergő, Ötvös András, Szabó Emília, Vajda Milán, talán Járó Zsuzsa, Schruff Milán, Hüse Csaba, Mészáros Sára?
Blaskó Balázs: Bányai Miki hosszabb idő óta Mexikóban él, Görög Laci, akit kiváló színésznek tartok, s vállalkozói szerződéssel játszott Egerben, nem akart leülni beszélgetni, Kaszás elmondta, mindenképpen ment volna, mivel Csizmadia nem pályázott. Járó Zsuzsa és Mészáros Sára anyai örömök elé néz, Schruff Milán nem válaszolt még, Hüse Csaba marad, Ötvös András, Szabó Emi, Vajda Milán megy.
- A pályázatában és most is megfogalmazta, mennyire fontosnak tartja a nézőhöz való viszonyt, mégis azt írta: „őrizni kell a titkot, nem leleplezni". Ez mit jelent?
Blaskó Balázs: Nem kívánom szervezetten behozni a nézőket a színfalak mögé. Viszont indítunk egy Iskola a színházban, színház az iskolában című programot. Fesztiválokra szívesen megyünk majd, de nem kívánok helyi fesztiválokat erőszakolni, amelyek akadályozzák a bérletes előadások lebonyolítását. Előfordult, hogy az, aki hat előadásra szóló bérletet váltott, október és november elején kapott egy-egy bemutatót, majd hármat májusban. Ezt elkerülném.
- A pályázatában Jágó szindrómáról is beszél. Hogy a XIX. században egy az előadást túlságosan átélő néző erkölcsi felháborodásában lelőtte a Jágót játszó színészt Bostonban. A '70-es években pedig - a Huszti Péter által egyébként modern színészi eszközökkel, kirobbanó művészi formában alakított - Jágónak drukkoltak az emberek a Madáchban. S Ön szerint talán ezzel a bemutatóval indult el a kiüresedés , az értékvesztés irányába a színház. Vagyis: mára az erkölcs megfordult teljesen. Miért fogalmazta meg ezt?
Blaskó Balázs: Úgy látom, helyre kell állítani a becsület becsületét, hogy ne az álnokoskodás, a gerinctelenség legyen a követendő példa. Ameddig az az elvárás, hogy a nagyformátumú személyiség, Othello bukását tervszerűen előmozdító Jágóval szimpatizáljon a néző, addig a társadalom sem tud előrelépni. Amíg Othellot szerencsétlen baleknak, lúzernek állítják be, Jágót pedig követendő példának, addig nincs rend. Az értékek kiegyenlítődésére törekszem, az előre megfontolt szándékú rosszindulat, az ügyeskedés piedesztálra helyezését nem tartom követendő útnak. Mást szeretnék sugározni.
Tóth Berta
Forrás: Színház.hu
