Maga a történet azonban nem az a szerelmes-romantikus mese, amire a dal hangulata alapján számíthatnánk, inkább könnyű, vidám bohózat, amelyben a Gyertyafény keringőt és társait harcászati eszközként veti be egy csapodár, szoknyabolond báró, újabb és újabb nők meghódításához. Az abszolút főszereplő mégsem ő, hanem az inasa, Gaston, legénykori és magyarított nevén Kucsera Gábor, akit az egyik hölgylátogató bárónak hisz, és ő nem is ábrándítja ki ebből a hitéből, elindítva ezzel a bohózatokban szokásos kalamajkák lavináját. Itt ugyan nem halandzsa nyelven beszélnek, mint Karinthy karcolatában, mégis mindenki félreérti és félreismeri a másikat. Az inas egy úriasszonyt akar báróként meghódítani, a szobalány pedig – szintén inkognitóban – egy bárót, aztán persze kiderül, hogy suba subához, guba gubához keveredett mégis.
Siegfried Geyer és Robert Katscher vígjátéka korántsem remekmű, inkább amolyan tisztes, mesteremberes munka különösebb meglepetések nélkül, kiszámítható fordulatokkal. És ugyanez mondható el a Moravetz Levente jegyezte előadásról is: működik a színpadi gépezet. Igaz, (a premieren) az első negyedórában túlságosan gyorsan, de aztán normál tempóra lassul. A rendezés egy pillanatra sem hagyja bizonytalanságban a nézőket, nem rukkol elő váratlan ötletekkel. Olyan ez az előadás, mint egy nem túl bonyolult versformájú, páros rímes vers: bizton számíthatunk rá, hogy a hívórímre rácsattan a párja. Ha nincs is több, a címadó keringőhöz hasonlóan ismert dal a darabban, zenei anyaga kellemes, és a társulat jó adottságokkal rendelkezik megszólaltatásukhoz, így a zenés-táncos betétek megérdemelt sikert aratnak.
Most képzeljen el a kedves olvasó egy nőtlen, de nőcsábász báróhoz illő nappalit az 1920-as, ’30-as évekből! Aztán képzelje hozzá azt is, hogy milyen ruhát hordhatott a báró, milyet az inasa, és milyet egy korabeli, de még nem javakorabeli úriasszony! Ha a nappali bordó alapszínben tűnik fel lelki szemei előtt, az inas csíkos mellényt visel, az asszonyok pedig selyemruhákat, hasonló eredményre jutott, mint Bényei Miklós díszlet- és Molnár Gabriella jelmeztervezők. Nekem viszont jóval szerényebb a fantáziám, mert megint csak azt tudom írni, hogy a díszlet is és a jelmez is működőképesen járul hozzá ehhez a működőképes előadáshoz.
Rácz Jánosnak valóságos jutalomjáték Gaston szerepe, és maximálisan ki is használja ezt a lehetőséget. A már említett túl gyors kezdés után magára találva úgy mulattat, hogy közben érezni, maga is élvezi színpadi jelenléte minden percét, azt, hogy sokféle színt és árnyalatot megmutathat ebből a bizonyos Gaston-Kucserából: a gazdáját alapvetően kedvelő, de lelkiismeret-furdalás nélkül kihasználó, élelmes, többre-másra vágyó kisemberből. Mellette azonban a többiek egy kicsit színtelennek tűnnek. Csengeri Attila elegáns, enyhén karót nyelt bárója akkor lesz életszagúbb, amikor álinast játszva a humorát is megmutathatja. Zám Andrea is kettős szerepet játszhat el: a szobalányt és annak úrnőjét. Szimpatikussá teszi mind a kettőt, még ha szobalányként néha túlságosan is hajaz egy Mágnás Miskából ide szabadult Marcsára. Szilágyi Olga Pipi szerepében a hagyományos operettszínjátszást idéző alakítást nyújt.
Kellemes két és fél órában lehet része a zenés vígjáték kedvelőinek, ha elfogadják a felkérést erre a keringőre – de az előadás emléke valószínűleg nem lesz olyan hosszú életű, mint a címadó sláger.