A Csokonai Színház Horváth Árpád Stúdiójához érkezve a színházi jegykezelő belépőm hitelesítését követően megsúgja további utam tanácsát: kövessem a fehér vonalat. Kis folyosó, padlóján fehér ragasztószalaggal jelölt út vezet el a történelem képcsarnokába.
Az előadás kezdetén három, a színészek által megjelenített festményt látunk: Majthényi Anna egész alakos mását, továbbá Fráter Erzsébetét és Madách Imre portréját. Előttük két fehér vászonnal takart szék, melyek a használaton kívüli úri szobabelső hangulatát keltik. Majd a megjelenő inas és szobalány jelmezét öltött díszletezők óvatos gonddal oldják le a leplet, életre hívva a belső teret és a festmények alakjait. A múlt híres szereplői betekintést engednek számunkra esendő, emberi érzelmeikbe, feloldva a mozdulatlan festékrétegek lehetőségének merev kereteit. Az előadás során alakjukról, jellemükről festett „kép” árnyaltabbá, emberibbé válik.
A díszletezés egyszerű, ám roppant ötletes, alapvetően a szimmetriára törekszik. A puritán fekete falakon három képkeretet fedezhetünk fel. Továbbá általában két – három ülőalkalmatosság helyezkedik el a színtéren, számukat és díszítettségüket általában attól függővé téve, hogy éppen melyik szobabelsőt kívánják tükrözni, példaként említve többek között az anya, vagy Madách és feleségének házát próbálva imitálni. Emellett bizonyos jelenetek, mint például amelyek Madách börtönében zajlanak, hátulról világított árnyalakok megjelenítésének formájában tárulnak a nagyérdemű elé. Az előadás során általában egyszerű zongoradallam kíséri az érzelmek hangulatát, továbbá a díszlet- és jelenetváltások szüneteit. A jelmezek a kor divatját sugallják, színviláguk viselőjük karakterének jellemét tükrözik.

A történet az anya utasításával indul, mely a bonyodalom alapját képezi, miszerint fiának meg kell nősülni. Keressen egy katolikus, jó genetikai adottságokkal rendelkező asszonyt, ki számos utóddal ajándékozhatja meg, mivel a család nevét tovább kell örökíteni. Ám az anya tervez, a szív érzései pedig közbeszólnak. Fia menyasszonyt talál, ám a fent említett kritériumoknak nem éppen megfelelőt. Fráter Erzsébet bohó, könnyed lelkületű ifjú lány, Majthényi szerint nem illő fiához, nincs elég tartása. Az anya és menye között tomboló harc indulata csillapíthatatlan, kettőjük csatározása végigkíséri az egész előadást. Feladni nem tudják, ám valamelyest mindketten megtörnek a történet végére. Ám békekötés nem születik, még a halott Madách sírjánál sem. Különösen erőteljesek azok a jelentek, melyek során a lelkileg megroppant Erzsi monológjait hallhatjuk a teátrum deszkáin. Talán megkockáztatható a kijelentés, hogy a történet során karakterének jelleme a leginkább összetett, hiszen táncos, bálokat kedvelő, büszke hajadonként ismerhetjük meg, ám lelkileg megtört, elzüllött, gyermekeitől megfosztott asszonyként válunk el tőle.
Madách karakterében nem találni ekkora változást, mintha láncaiból kitörni, szabadulni vágyna történetünk kezdetén, ám anyjához fűződő szoros kapcsán voltaképp nem képes oldani. Életét anya uralja, s ezen változtatni nem tud, sem ő, sem pedig felesége.
Majthényi Anna, az anya igazi „nagyasszony”, a család gazdaságát, háztartását igazgatja. Jelleme szigorú, kimért, pontos, kíméletlen véleményét nem leplezi. Életének középpontjában fia áll, legfőképp arra törekszik, hogy gyermeke boldog legyen. Ám a fiú és anya boldogságról őrzött elképzelései gyökeresen ellentétesek.
A magyar tudatban Madách alakjával elválaszthatatlanul összeforrt Az ember tragédiája. Azt várhatnánk, hogy dominánsabban előtérbe kerül a nagy mű születésének kontextusa, ehelyett csupán részletekben, utalásokban, elvétve találunk momentumokat, ám az előadás nem is törekszik a Tragédia Madáchát bemutatni, inkább Madách tragédiáját, személyes drámáját tárja elénk.
A színi történések végső jelenetében a kezdő rituálé ismétli önmagát, a színészek az üres képkeretek mögé helyezkednek, arcvonásaik rögzülnek, élettelenné válnak, a díszletezők pedig lepellel takarják a székeket. A keretes megoldás végzi be a múltidézés folyamatát, látszólag mintha nem változott volna a szituáció, ám az elmúlt közel két óra újrafestette, átszínezte a Madách család képét. Az előadás címe: Vesztett éden. Ám kételyek kavarognak nézőben, a megtekintést követően: a történet Madáchának nem volt mit elveszejteni, élete sosem volt éden.