Ha az ember színházban ül, két függönymozgás között, no meg persze előtte és utána is szeret párhuzamokat vonni. Jóleső érzés felfedezni saját magunkat, az életet a színpadon. A Gárdonyi Géza Színház legutóbbi premierje előtt is kibökte a szemünket az egybecsengés: a tavalyi évad utolsó nagyszínpadi előadása Molnár Ferenc egyik darabja volt. Pár hónapja Blaskó Balázs direktor úgy fogalmazott örül ennek, hiszen koncepciójába pont beleillett a választás. Igaz, akkor még nem tudta: a mostani szezon utolsó nagyszínpadi bemutatóját, a Játék a kastélyban-t ő rendezi majd.
Molnár Ferenc az egyik legtöbbet játszott honi szerző, aki képes egy egyszerű, már-már blőd anekdotából is remek vígjátékot írni. A Játék a kastélyban ugyanis azon a pofonegyszerű elgondoláson alapszik, hogy egy mondatot kétféleképpen is lehet értelmezni.
Ádám Albert (Ozsgyáni Mihály) véletlenül meghallja, hogy menyasszonya a szomszéd szobában mással kacérkodik. A bonyodalomban nem csak a fiatalember sorsa a tét, ő ugyanis zeneszerző, aki új operetthez írt muzsikát. A híres színpadi szerzőpáros Gál (Tunyogi Péter) és Turai (Kelemen Csaba) sikere is függ tehát a megoldástól. Utóbbi jön rá a trükkre, amellyel mindenki, a menyasszony Annie (Kascsák Dóra) és a csábító (Vókó János) is jól jár. Mondom: pofonegyszerű a dolog: szerelem kell hozzá, humor, elegancia és pezsgő. Az egri színpadra mindből jut bőven.
A darabot – Blaskó Balázs mellett – maga Molnár is rendezte: a vígjátékban ugyanis az eredeti szerzői utasításokat is használták a színészek. A forma klasszikus, s helyenként kicsit avíttas is. A mai kor nézője már más tempóhoz szokott, s olykor kicsit nehezen viseli e ritmust. A konfliktust kiváltó beszélgetés elejét például csak halljuk, közben az üres színpadot látjuk, talán túl sokáig. Mindez koncepció kérdése: a megyeszékhelyen hangsúlyozottan az eredetit játsszák – ezt nem árt tudni. Így ugyanis elmerülhetünk a szerzőpáros csipkelődésében (kivált a hajnali reggeli közbeni remek összjátékban) és a primadonna primadonnáskodásában. A pesszimista Gál nagyon pesszimista, a találékony Turai pont nem az, Annie nagyon színész, Ádám Berti pedig minden zöldséget (gyümölcsöt?) elhisz a szerelméért. Minden figura klasszikus, Almádynak néha még a feje is az.
A vége hepiend, Molnárra jellemző csavaros megoldással. A végigfutó aforizma „mindenre van megoldás, csak meg kell találni” – pedig újabb párhuzamként búcsúztat. Mert megoldásra most nagy szükség van. Függöny.

A Hírlap tapsa Vókó Jánosé
A megöregedett bonviván, Almády szerepében vitathatatlanul lubickol Vókó János. Mondhatnánk könnyű a dolga, hiszen Molnár mintha csak karakterére írta volna a művész figuráját. A népszerű egri színész azonban – kivált a harmadik felvonásban – remekel. A francia szöveggel küzdő nőcsábász pontosan addig megy el a mulattatásban, ameddig lehet. Amíg a publikum könnyesre kacagja magát. Vókó nem tesz rá még egy lapáttal, hogy új darabot találjon magának. Pontosan vált az érzelmek között, nem vitás: övé a Hírlap tapsa. A nyílt színi is.

A partnerek adnak további poénokat
Három felvonáson keresztül nehéz lenne ugyanazzal a problémával lekötni a publikum figyelmét. Molnár tudta ezt, ezért kiváló, fontos kapaszkodókat nyújtó mellékszereplőkkel segíti a történetet. Tóth Levente Dvornicsek Jánosa és Reiter Zoltán titkára is remek pillanatokat ad. Mindkettő figyelemre vágyó figura, előbbi azonban azt szeretné, ha mint embert szeretnék, utóbbi pedig munkájának megszállottja.