A cím nem túlzás. Valóban fantáziadús négy darab született a Gárdonyi Géza Színház által meghirdetett koreográfuspályázat műhelymunkáiból. Ráadásul mind a négy megmutatja azokat az utakat, amelyeken a mai kortárs táncszínházak, mozgásszínházi alkotóműhelyek járnak. Ugyanezeket az ösvényeket tapossa a Topolánszky Tamás tagozatvezető irányította csapat.
A stúdiószínpad fekete függönyei és a fehér háttér közé igazi színorgiát varázsolnak a táncosok, akik gyors egymásutánban lényegülnek át egyik jellemből a másikba, váltanak stílust, hangulatot. Háttérszereplőből főszereplővé nemesednek, mégpedig úgy, hogy mindahányuknak megmarad és kiderül az egyénisége.
Táncszínházat kedvelők egy-egy magával ragadó előadást követő, borozgatós beszélgetésben vakmerően törnek pálcát az úgynevezett történetmesélős előadásmód fölött, illetve lándzsát az elvontabb stílus mellett. Ez a két út azonban nem keresztezi egymást, hanem párhuzamosan halad. Sőt – mint azt a Táncfantáziák esetében is láthattuk – néhol összeérnek, s így együtt haladnak tovább. Az egri vállalkozás legnagyobb érdeme, hogy ezt megmutatta.
Elsőként Streicher Péter Examinatus – Lélekszakadva című darabja ragadta meg a nézőket, melyben az emberi kapcsolatok, a párkapcsolataink nehézségeit és gyönyöreit egyaránt megmutatták a táncosok. Bár igazi egységes csapatként mutatkoztak be, mégis volt alkalom – a stúdiószínpad intim közege jóvoltából is –, hogy sajátos sorsokat, egyéniségeket ábrázolhassanak.
A Hófehérke történet mai, a groteszket és a frappáns humort sem nélkülöző előadása remek színfolt Grecsó Zoltán színpadra álmodásában. A herceg – ahogy azt a kiváló videobejátszásból is megtudhatjuk – ma már nem fehér lovon jön csókkal életet lehelni Hófehérkébe, s a vadász nagy puskája sem egyértelmű, hogyan is sül el. S persze ott vannak a törpék, akik a bányalégtől kicsit fejbe nyomva, de remekül kísérik a történetet. Hapci is jelen van, hisz végül eltüsszenti magát. Látják!? Igaz...
Ahogyan az is igaz, miszerint a művészi összeállítás harmadik darabja talán a legizgalmasabb. A Sem emlék, sem veled... című játékot Pintér Ágota Lotti nemcsak koreográfusként jegyzi, de a főszerepet is ő táncolja. A filmes bejátszások új dimenziókat adnak az előadásnak. Nagy Barbara személyében színésznő is bekapcsolódik, s az általa színre hívott szövegek olyan alapot adnak a táncosok lába alá, amiről bátran rugaszkodhatnak el.
Csakúgy, ahogy elrugaszkodnak az eddig látottaktól a negyedik, Salik Zoltán koreografálta záró etapban, a Rock’n-ben. Ez az '50-es évek rockabily életérzését varázsolta Egerbe! Nem csupán profizmusról, meg lüktetésről, de eltáncolt, eljátszott sorsokról, egyéniségekről, történetekről is szól. Közben a nézők lába a rock’n roll ritmusát veri. Alig várják, hogy találjanak valahol egy jó kis retróbulit, ahol – ha nem is olyan akrobatikus elemekkel, mint a GG Tánc Eger táncosai – maguk is kipróbálhassanak néhány rég-új figurát: persze a fájós derekakhoz igazítva…

A Hírlap tapsa Tóth Karolináé
A Táncfantáziák egymástól eltérő produkciókat hoztak, de abban egységesek, hogy a táncot nem „csak” mozgásként, de különleges színészi játékként is akarták felmutatni. Mind a négy koreográfus számára fontos volt, hogy ne arctalan táncosokat, de embereket mutassanak be. Ennek az elvárásnak leginkább Tóth Karolina felelt meg. Mindhárom produkcióban, melyben szerepet kapott, finom eszközökkel, nem tolakodóan, de határozottan, erős színpadi jelenléttel vonta magára a figyelmet. Nem akart táncos társai fölé kerekedni. Csak játszott...