A nyolc égő szemű, mosolygós arcú és persze rettentően hajlékony és rugalmas fiatal négy jelenetben mutatta be, mit tudnak akkor is, ha a színpad talán kicsivel kisebb a kelleténél. Mindent feledtetett azonban az a tűz és szenvedély, ami mozgásukból áradt, az elsöprő jókedv és vidámság, a táncuk kifejező ereje. A négy rész, négy különböző koreográfus munkája volt, láthattuk benne a párválasztás boldog kínját, a modern Hófehérkét, a virágszállá változtatott lányt, és persze az utolsó részben, az elmaradhatatlan és fergeteges rockandrollt.
Az izmos fiútestek rugalmassága és erőt sugárzó megjelenése, a jó alakú lányok elképesztő hajlékonysága és férfiszem gyönyörködtetően csábos bája azt adta vissza azt, amit mióta világ a világ, a táncnak mindig ki kellett, hogy fejezzen: emberi érzéseket, hangulatokat, mozdulatok által.
A táncművészek – mindannyian végzett és képzett mesterei a színpadi mozgásnak – amellett, hogy önálló előadásokkal lépnek fel, az egri színház darabjainak is állandó szereplői, az előadások elmaradhatatlan résztvevői, nagyon jó viszonyt ápolva a fellépő színészekkel.